Szántó Mónika

Tanúsított TSMT terapeuta
Szakvizsgázott fejlesztőpedagógus
+36 70 334-6711

Mozgásterápia • TSMT terápia

Sikertörténetek

Barna nagyon félénk kisfiú, akinek zárkózottsága sokszor agresszióban nyilvánult meg. Előtte jártunk pszichológushoz, de kézzelfogható eredményre nem jutottunk több hónap kezelés után sem. Barna nem engedte vigasztalni magát, dührohamokat kapott a legkisebb tiltástól vagy nemleges választól. Ilyenkor a szobájába rohant és becsapta az ajtót. Az óvodából is nagyon sok panasz érkezett, verekedett, nehezen volt kezelhető. Idegenekkel nem kommunikált, sőt határozottan elutasította a számára ismeretlen emberek közeledését, akár gyerk, akár felnőtt volt az illető.

Marcival 7 éves korában mentünk Mónikához. Diagnózisa: komplex fejlődési lemaradás, SNI (sajátos nevelési igény). A szakemberek sokszor értetlenül álltak esete előtt. Marci nem vett részt az óvodai foglalkozásokon, egyedül gubbasztott a sarokban, semmilyen ünnepségen nem szerepelt, nem mondott verset, nem énekelt a többiekkel.

Olivér az egyéni terápiát Mónikánál kezdte, mert mozgása összerendezetlen, koordinálatlan, egyensúlyérzéke bizonytalan, grafomotorikája éretlen volt. Az egyéni terápia is sok javulást hozott, majd Olivér Mónika javaslatára átkerült a csoportos terápiába heti két alkalommal egy tanéven keresztül.

Mátéval először TSMT-I-et végeztünk, mert óvodás korában bizonyos részképességei el voltak maradva a korához képest. Már az egyéni terápia is fejlődést mutatott, de jobbnak láttuk, ha az iskolakezdés előtt egy csoportos terápián is részt vesz, mert a figyelme könnyen elkalandozott, a jobb-bal irányokat is felcserélte sokszor. Ezen kívül azt tapasztaltuk, hogy nagyon rosszul érintette a mindennapokban, ha valamiben nem ő az első.

Barnabás mozgása elég elmaradott volt, figyelme gyakran elkalandozott és meglehetősen sokat hisztizett. Először Alapozó terápiára jártunk, aztán felmerült a TSMT lehetősége heti két alkalommal.

Szilárdot 4 évesen mérték fel az óvodájában, ahol kiderült, hogy izomtónusa feszes, bizonytalan az egyensúlyérzéke, figyelemzavara van, nem tud és nem is akar biciklizni tanulni. Akkor hallottunk először a TSMT-ről, amit el is kezdtünk, de sok változást nem tapasztaltunk. Hamarosan Tatabányára költöztünk, ekkor iskolakezdés előtt voltunk egy évvel. Tudtuk, hogy valami nincs rendben, Szilárd mert nem akart mászókázni, biciklizni, mint a többi gyerek, fejét is mindig csak lógatta.

Noellel azért fordultunk Mónikához, mert a viselkedésében problémát láttam. Nem tudtam, hogy nem ért dolgokat vagy nem akarja megérteni az önfejűsége miatt. Az elvégzett vizsgálat után Mónika csoportos TSMT terápiát javasolt Noelnek, ami heti két alkalommal történt a délutáni órákban egy jól felszerelt tornateremben.

Miklóskát az iskolakezdéshez szétszórtnak, figyelmetlennek és kissé játékosnak tartottuk, ugyanakkor visszatartani sem akartuk még egy évet az oviban.

Lilla kiskora óta mozgékony, aktív kisgyerek volt. Nehezen tudott megülni, csak ha nagyon muszáj volt, akkor is csak kis időre. Minden nagyon érdekelte és érdekli is a mai napig. Állandóan jött-ment, nagyon aktív volt egész nap. Aztán elkezdődött az iskola. Bár iskolaérett volt, mégsem tudott megülni az órákon, hamar elfáradt abban, hogy nem mozoghatott kedvére és egész nap csak ülnie kellett.

Kisfiam, amikor megkezdte az első osztályt, a tanító néni jelezte, hogy gyengén megy neki az olvasás és az írás is. Általában a kettőnél több szótagú szót már nem tudta leírni, kiolvasni. Az írása egybefüggő volt, nem hagyott szóközt. Mivel a nagyobbik fiammal is hasonló problémák voltak- vele is jártunk Mónikához- egyből a TSMT jutott eszembe, mert nála is ezzel a módszerrel értünk el nagy fejlődést.

Samu problémamentes terhesség után harmadik gyermekként született. Szülés közbeni komplikáció következtében oxigénhiányos állapotban volt egy ideig. Apgar értéke 1/6/7 volt. Közvetlenül szülés után intubálták és ventillálták, abnormális mozgást észleltek nála. Az első 3-4 napban nem voltak az orvosok túl bizakodóak, de szerencsére Samu állapota rohamosan javulni kezdett, így 10 nap után hazaengedtek a kórházból.

Amikor Samu nagyobb lett és ülni kezdett, észrevettük, hogy keze túlmozgásos, különösen, ha izgatott volt. Angliában élünk, itt pici korában nem akartak vele semmit csinálni, mindenhol azt mondták 2 éves koráig, hogy várjunk, majd ha nagyobb lesz, kiderül, mit tehetünk. De én tudtam, hogy valamit el kell kezdenünk, mielőtt késő lenne.

Bendegúz átlagos terhességből időre és szép méretekkel érkezett családunkba. Egyéves koráig semmi furcsát nem vettünk észre rajta, aztán egyre több jel mutatott arra, hogy más, mint a többi gyerek. Például fix utakon mehettünk, amiről nem lehetett eltérni, jaktál, éjjel akár órákig, megszagol mindent, tornyot csak úgy épít, hogy a számok felfelé legyenek. Amikor szomorú volt, nem lehetett felvenni megvigasztalni, inkább elbújt jaktálni és közben olyan hangokat adott ki, mint egy kis ősember. Autizmusra gyanakodtunk. És kezdődött a harc, hogyan lehet egészséges és teljes az élete, mit tudunk tenni. Hat hónapnyi könyörgés után elindultunk a vizsgálatokkal teli úton. Tetőtől-talpig országosan elismert és jónevű helyeken megvizsgálták Bendegúzt. Ahány szakember nézte, annyiféle terápiát javasoltak. A diagnózis egybecsengő volt, amit mi is tudtunk: mozgásában és beszédében lemaradt kortársaihoz képest, fejleszteni kell. Azt tapasztaltuk, hogy a korai fejlesztés nemigazán működött, a bürokrácia és a szakemberek óraszám-hiánya miatt.

Botond 10/10 Apgar értékkel született. Minden mozgásformát időben produkált, beszédfejlődése is a „nagykönyv” szerint alakult. Nagyon okos, mindent megért, végrehajt, hamar megjegyzi a mondókákat, de…

Mónikához azért fordultam, mert Boti nagyon aktív, pörgős. Szeret játszani, kirakózni, de nem tud egy helben megülni, egyfolytában fészkelődik, sőt el is megy egy kört futni. Mivel nagytestvérénél is alkalmaztuk a TSMT-t, így nem volt ismeretlen számomra a sok pozitív hatása.

Ricsi koraszülött volt, így nem tudtam, hogy mennyire lehet lemaradása és ha van, az mennyire normális mértékű. 15 hónaposan még nem ült meg egyenes háttal, csak féloldalt támaszkodva, és segítséggel sem tudott még menni. Sajnos a gyerekorvosunk és a védőnő is megnyugtatott, hogy majd beindul magától minden. Kezdetektől fogva gondoltam, láttam, hogy nincs rendben a fejlődése.

Lucánál az óvodai évek alatt semmilyen probléma nem merült fel, de amikor megkezdte az iskolát, a tanító nénik jelezték, hogy sokkal lassabb, mint a többi gyerek, nehezebben boldogul az órákon. A tanító néni javaslatára kerestük fel Mónikát.

Laura kétévesen még nem beszélt, kb. 20 aktív szava volt és emellett elég kezelhetetlen volt. Együttműködni nem tudott, állandóan hisztizett, például nem tudtunk boltba menni vele, mert ott is állandóan hisztizett, levágta magát a földre. Ezek mellett állandóan felső légúti betegségei voltak. Mónika tanácsára elvittük egy fül-orr gégész specialistához, aki megállapította, hogy tele van az arcürege váladékkal, nem hall rendesen. Ezt ki kellett tisztítani. A vizsgálaton egyéb érdekes összefüggéseket is megtudtunk Laura állapotáról.

Kisfiúnk kötött csípővel született. Emiatt terpeszpelenkát kellett viselnie. Azt gondoltuk, hogy emiatt késik az összes mozgásfejlődési szakasza. Egyéves kora után feltűnt, hogy mozgása összerendezetlen, járása bizonytalan. Vártunk, hátha… Eltelt még egy év és már a beszéde is késett. A gyermekorvos a tudtunkra adta, hogy mozgása és beszéde le van maradva kortársaihoz képest. Ekkor kezdődött a tortúra: hallásvizsgálat, MR, EEG, gyermekpszichológus, neurológus stb. A végeredmény nem volt egyöntetű: egyik vizsgálat azt hozta ki, hogy egészséges, csak lusta beszélni, a másik pedig, hogy autista.

Kislányunk 2900gr-mal született természetes úton a 35. héten 10/10 Apgar értékkel. Eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben, majd egyre inkább elmaradt kor­társaitól. Bár a mozgás­fejlődés szakaszait produkál­ta, de ez nagyon vontatott formában történt. A kora­gondozó gyógytornájára kezdtünk járni, aminek kü­lönösebb hatását nem észleltük. 19 hónaposan generazilált hypotóniát álla­pítottak meg nála. Ekkor kerültünk Szántó Mónikához TSMT tornára.

Hannát 4 évesen vittem Mónikához TSMT-re. A mód­szert a védőnőnk ajánlotta. Gyógytornász vagyok, így a mozgásterápia nem volt idegen számomra. Utána­olvastam, és úgy gondol­tam, segíthet a lányomnak. A problémát a társas kapcsolataiban, emberekhez való viszonyában láttam. Alapvetően egy nyugodt, okos, jó gyerek, aki ismeretlenek társaságában teljesen visszahúzódott. Az oviban a többi gyerekkel nem foglalkozott, csak magában volt el. A játszó­téren csak olyan játékokkal játszott, amivel más gyerek nem. Ha mégis odajöttek, szólt, hogy menjünk el onnan.

Milán megszületését köve­tően már éreztük, hogy különös kisfiú. Feltűnt, hogy a vele korú gyerekek nyu­godtabbak, de akkor büszke szülőként nem foglalkoztunk ezzel, mert emellett barát­ságos és nyitott volt. Állan­dó mozgásban volt, minden­be belekezdett, de rögtön abba is hagyta. Az óvoda­pedagógusok is jelezték, hogy figyelme könnyen el­terelhető, koncentrációja terhelés hatására gyengül, ezért teljesítménye ingadozó. Nagyon elkeseredettek vol­tunk, úgy éreztük, hogy nevelésünk csődöt mondott.

Gyermekünk családi körben teljesen felszabadultan visel­kedett, de hamar észre­vettük, hogy idege­nekkel nem áll szóba, szégyenlősen visel­kedik. A bölcsődében a gondozónénikkel egy évig nem állt szóba, az oviban is csak a leg­szüksé­gesebb kommu­nikációt foly­tatta óvónőivel. Kiscsoport végére súlyosbodni láttuk a tüneteket, előfordult, hogy nagyszüleivel sem volt hajlandó kommunikálni, pedig napi kapcsolatban voltak. Felmerült az elektív mutizmus (helyhez kötött hallónémaság) gyanúja. Mátét elvittük logopédushoz, de ott csak egy foglalkozást kapott összesen.

Nagyobbik fiúnkat bátor­tala­nabb­nak, ügyet­lenebb­nek láttuk, és mivel nyári születésű, nem szerettük volna siettetni az iskolát. Ezzel óvónői is egyetértettek, mert lassúnak látták a feladathelyzetekben, ezen kívül nem szeretett rajzolni sem.

Gyermekemnél 5 éves korá­ban iskolaérettségi vizs­gá­latot végeztek kérésemre, mert szociálisan éretlennek tartottam korosztályához képest: nehezen teremtett kapcsolatot társaival, lassú és fáradékony volt. Ugyan­ebben az évben egy szem­orvost is felkerestünk, aki az első 5 perc után kijelentette, hogy Lóci idegrendszere éretlen és mozgásterápiát javasolt.

Gyermekem zavar­talan ter­hesség 40. hetében oxigén­­hiánnyal született, magzat­­vize meconiumos volt, léle­gez­tetni kellett. A gyermek­klinika PIC részlegére került, ahol testhőmérsékletét, fejét lehűtötték és ebben az állapotban tartották 3 napig. Izomzatáról megálla­pították, hogy hypotón. Fentiek miatt a Katona-módszert tanították be nekünk a kórházban, mely napi 6-szor 30 perc tor­názást jelentett.

Korábban Dévény tornára jártunk, és tudni szerettem volna hol tartunk, hiszen Domi 1 év múlva iskolát kezd. Aggasztott, hogy kezét a mindennapi tevé­keny­ségek során alig akarta használni.